Twilight

Sosem tűnödtem azon, hogyan  fogok majd meghalni-bár az utobbi hónapokba lett volna rá okom.Ám ha el is  játszom a gondolattal,biztosan nem így képzelem.Az a tudat vigasztalt,hogy ha már meg kell halnom, olyasvalaki helyet halok meg akit szeretek.Nemes célért épenséggel. És ez azért számít valamit... Nem néznék farkasszemet a halállal,ha annak idején messzire elkerülöm Forks városát.Féltem.Nagyon féltem, de mégsem bántam meg hogy így döntötem.Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánod ha ez az álom aztán véget ér.

                                                          (Bella)

Lassan összeszedegettem a holmimat, és közben megpróbáltam elfojtani a dühömet, mert attól féltem, elsírom magam. Úgy tűnik, valami rejtélyes okból az indulataim a könnycsatornáimmal állnak összeköttetésben. Ha dühös vagyok, rendszerint sírva fakadok, ami elég megalázó.

                                                          (Bella)

És akkor az oroszlán beleszeretett a bárányba-suttogta ,és én lehajtotam a fejem, nehogy meglássa, milyen boldog izgalmat keltett bennem ez ez a szó.                                               Micsoda butta bárány!-sóhajtottam.                               Micsoda beteg, mazoista oroszlán!

                                              (Edward és Bella)

Alkonyodik. A legkönnyebb időszak. De a legszomorúbb is, bizonyos tekintetben... egy újabb nap vége, az éjszaka visszatérte. Semmi sem olyan kiszámítható, mint a sötétség.                                                                                                                                                       

                                                       (Edward)

De túl érdekes voltál, azon kaptam magam, hogy lebilincsel, amit mondasz és ahogy mondod... időről időre pedig egy mozdulatoddal vagy a hajaddal felkavartad a levegőt, és én újra elkábultam attól az illattól... És aztán jött az, hogy majdnem elgázoltak a szemem láttára. Később tökéletes mentséget találtam magamnak arra, miért léptem közbe abban a pillanatban: ha nem mentelek meg, ha az orrom előtt folyni kezd a véred, akkor aligha lett volna annyi önuralmam, hogy ne leplezzem le ott mindenki előtt, hogy mik vagyunk. De később hivatkoztam csak erre az ürügyre. Abban a pillanatban csak egy dologra tudtam gondolni: "Őt ne!"                                                                                         

                                                        (Edward)

Ha csak eszembe jutott a hangja, a hipnotikus pillantása, mágneses vonzereje, akkor semmi mást nem akartam, csak vele lenni, most mindjárt. Még akkor is, ha... de erre nem akartam gondolni. Legalábbis nem itt, egymagamban.                                                                                                                                             

                                                          (Bella)

Ha már úgyis pokolra jutok, legalább legyen miért.

                                                        (Edward)

Utáltalak. De csak azért, mert annyira vágytam rád.

                                                        (Edward)

Csak azért, mert... mert bizonyos fajta lapokat osztottak nekünk... ez még nem jelenti azt, hogy nem dönthetünk úgy, hogy fölébe kerekedünk a végzetünknek... egy olyan végzetnek, amit egyikünk sem maga választott.

                                                        (Edward)

Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant, szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az egész, és akkor az én életemnek vége - olyan gyorsan, hogy talán észre sem veszem. És mégsem féltem. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy átölel.

                                                         (Bella) 

Három dologban teljesen biztos voltam: az első hogy Edward vámpír. A második hogy egy része-és kitudja mennyire domináns része-a véremre szomjazik. És a harmadik hogy feltétel nélkül és visszavonhatatlanul belé szerettem.

                                                                                  

                                                          (Bella)

Várj egy percig, csak újraindítom a szívemet!                                                                                                                                                                                                  

                                                          (Bella)

Nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy bántottalak! El sem tudod képzelni, mennyit kínzott a gondolat. - Újra szégyenkezve lesütötte a szemét. - Elképzeltelek, amint ott fekszel, mozdulatlanul, fehéren, hidegen... hogy sose látom többet, amint elpirulsz, hogy nem látom felvillanni a szemedben a megértést, amikor hirtelen átlátsz rajtam... elviselhetetlen lenne! - Csodálatos, elgyötört tekintete az enyémet kereste. - Nekem most te vagy a legfontosabb dolog az életemben! És mindig is az  maradsz! 

                                                       (Edward)

 Ha nem lenne sötét, sose látnánk a csillagokat.

                                               (Bella)                       

Éreztem - és úgy sejtettem, ő is érzi -, hogy a holnapi nap sorsdöntő lesz. A kapcsolatunk nem egyensúlyozhat továbbra is a kés élén, le kell esnie róla vagy erre, vagy arra - hogy merre, az teljességgel az ő döntésétől és ösztöneitől függ. Én már döntöttem, még mielőtt tudatosan választhattam volna, és kész voltam vállalni ennek a döntésnek minden következményét. Az én számomra nem létezett ijesztőbb, gyötrelmesebb gondolat annál, hogy elszakadjak tőle. Ez egyszerűen lehetetlenség.

                                                          (Bella)

Ha tudnék álmodni, én is rólad álmodnék. És nem szégyelleném.

                                                        (Edward)

New moon

A következő pillanatban az ajka ott volt az enyémen, és én már nem küzdöttem ellene. Nem azért, mert ezerszer erősebb nálam, hanem azért, mert az akaraterőm abban a pillanatban porrá omlott, amint az ajkunk találkozott. Ez a csók nem volt olyan óvatos, mint az emlékeimben élők, és ez részemről nagyon rendben volt így. Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet. Így hát visszacsókoltam, a szívem összevissza vert, elfulladva kapkodtam a levegőt, és az ujjaim mohón kóboroltak az arcán. Márvány teste az enyémnek feszült, és boldog voltam, mert nincs az a szenvedés, amit ne viseltem volna el mindezért cserébe. A keze úgy simogatott, mintha örökre meg akarná jegyezni az arcomat, akárcsak én az övét, és azokban a rövid pillanatokban, amikor nem a számat csókolta, a nevemet suttogta. 

                                                        (Bella)  

Szemmel látható változásokra számítottam, de itt vagy, elpirulva, mint mindig.    

                                                      (Emmet)

Emlegesd a farkast, s az máris a kert alatt kullog.

                                                    (Jacob)      

- Én nem egy motor vagyok, Jake... akit megtudsz javítani...Tudnod kell, hogy már sosem fogok rendesen működni...    

                                                          (Bella)

Mintha egy óriási lyukat ütöttek volna a mellkasomon, azon át kirángattak belőlem valamennyi létfontosságú szervemet, én meg itt maradtam a soha be nem hegedő, tátongó sebbel, amelynek pereme még mindig lüktet és vérzik, akármennyi idő telt is el azóta. Az eszemmel tudtam, hogy a tüdőmnek valószínűleg semmi baja, de azért zihálva kapkodtam levegő után, forgott velem a világ.  És mégis, úgy tűnt, túl tudom élni ezt is...                                                        

                                                         (Bella) 

 A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz.                                                                                                                                                                

                                                          (Bella)

A szerelem erőt ad valakinek, hogy összetörjön téged. Én helyrehozhatatlanul össze voltam törve.

                                                          (Bella)

                                                                                             

Hát persze, hogy meginogtam néha, hisz csupán ember vagyok. De már egyre jobban kezeltem a dolgot, így most már a fájdalom, néha napokra is elkerült. Ennek kockázati velejárója a soha nem szűnő zsibbadtság volt.  Választanám kellett a semmi és a fájdalom közül, én a semmit választottam.

                                                         (Bella) 

Mindennek van határa, még annak is, hányféleképpen lehet összetörni egy ember szívét

                                                         (Bella) 

Mit mondjak még, hogy higgy nekem? Nem álmodsz, halott sem vagy. Itt vagyok, és szeretlek. Mindig is szerettelek, és mindig is szeretni foglak. Mindig rád gondoltam, magam előtt láttam az arcod minden pillanatban, amíg távol voltam. Amikor azt mondtam, hogy már nem akarlak, az a legsötétebb szentségtörés volt.

                                                        (Edward)

Tudatomnál voltam, éreztem a veszteség fájdalmát, amely a mellkasomból sugárzott szét, és pusztító hullámokat küldött a végtagjaimba és a fejembe - de el tudtam viselni. Túléltem. Nem mintha a fájdalom gyöngült volna az idők folyamán, hanem mintha én erősödtem volna hozzá, hogy el tudjam viselni.  

                                                          (Bella)

Remegő lábakkal, figyelembe sem véve a tényt, hogy a kis cselekvésem hasztalan lesz, követtem őt az erdőbe. Az útjának nyomai azonnal eltűntek.Nem voltak lábnyomok, a levelek ismét mozdulatlanok voltak, de gondolkodás nélkül tovább sétáltam. Nem tudtam semmit sem tenni. Tovább kellett mennem. Ha befejezem a keresését, vége lesz.
Szerelem, élet, jelentés...vége.

                                                          (Bella)

   
Sosem fogom megbocsátani magamnak, hogy elhagytalak... akkor sem, ha még százezer évig élek.

                                                        (Edward)

   Te ezt nem érted. Te talán elég bátor vagy elég erős vagy ahhoz, hogy nélkülem élj, de én nem tudok ennyire önfeláldozó lenni. Nekem veled kell lennem. Ez az egyetlen módja annak, hogy éljek.

                                                          (Bella)

 Eclipse

- Rendben van. Felejtsd el a határidőt! Ha ragaszkodsz hozzám, van egy feltételem! Egyetlenegy.
- Feltétel? - kérdeztem fakó hangon. - Miféle feltétel?
Óvatosan, fürkészve nézett rám, és nagyon lassan ejtette a szavakat:
- Előbb gyere hozzám feleségül!
Szájtátva bámultam.
- Oké. És mi a poén?
Felsóhajtott.
- Összetöröd az önbecsülésemet, Bella! Az előbb megkértem a kezed, és te azt hiszed, csak vicc volt!  

                                                 (Edward és Bella)

- Utállak Jacob Black!
- Az jó. A gyűlölet egy szenvedélyes érzés.  

                                                   (Bella és Jacob)

A szépség átok is lehet, nemcsak áldás.  

                                                        (Roselie)

Ebben a pillanatban úgy tűnt, mintha eggyé olvadtunk volna. Ami neki fájt, az mindig fájt nekem is, és mindig is fájni fog - most pedig az öröme szerzett nekem is örömöt. Ugyanakkor a boldogsága valahogy fájdalmas is volt. És ez a fájdalom csaknem tapintható lett - úgy égette a bőrömet, mint a sav, mint valami hosszan elhúzódó gyötrelem.   

                                                   (Bella és Jacob)

Eldöntöttem, melyik életet választom, most már szeretném elkezdeni élni    

                                                          (Bella)

 Ismerős, rekedtes hangjából átsuhant rajtam valami szomorkás sóvárgás. Ezer emlék rajzott a fejemben, egymásba gabalyodva: egy sziklás, uszadékfával teli tengerpart, egy garázsnak használt, műanyag lapokból összetákolt fészer, meleg, papírdobozos üdítők, egy parányi szoba, benne egy vedlett kanapé. A mélyen ülő, fekete szempárban bujkáló nevetés, a lázforró, hatalmas kéz, ahogyan magába zárja az enyémet, a fehéren villogó fogsor, amely még fehérebbnek látszik sötét bőre mellett, az arcát elöntő széles mosoly, és ez a mosoly egy titkos ajtó kulcsa, amelyen csak rokonlelkek léphetnek be.

                                                                                                                                       (Bella)

Olyan ő neked, mint a drog, Bella. Látom, hogy nem tudsz nélküle élni. De én egészségesebb lennék számodra, nem egy drog, hanem a levegő, a nap!

                                                      (Jakob)   

- Bella, már megint elestél?
- Nem, Emmett, csak felpofoztam egy vérfarkast.  

                                                 (Emmet és Bella)

Szeretnéd hallani a történetemet, Bella? Ennek nincs boldog vége - de melyikünké az? Ha az lenne, most mindannyian sírkövek alatt nyugodnánk.  

                                                      (Roselie)     

Szükséged van egy szívre? Csak tessék. Vidd az enyémet. Vigyél el mindent amim van.  

                                                      (Jacob)

Jacobnak igaza volt. Mindig is igaza volt. Sosem volt csak egy barát. Ezért volt képtelenség könnyen búcsút mondani neki - mert szerelmes voltam belé. Belé is. Őt is szerettem, sokkal jobban, mint tehettem volna, és mégis, mindennek a tetejébe, még bele is szerettem. De ez sem változtathatott a dolgokon. Csak arra volt elég, hogy mindkettőnknek még jobban fájjon. Hogy még több fájdalmat okozzak neki, mint eddig valaha.

                                                          (Bella)

- Átkozottul rendesen viseli az egészet, nem kellene visszaélni a szerencséddel.
- Bella - mondta végül még mindig nevetgélve, miközben kinyitotta mögöttem az ajtót - az ember nem élhet vissza azzal, amije nincs.

                                                   (Jacob és Bella)

   - Nem gondolsz arra néha, hogy könnyebb lenne az életed, ha nem szeretnél?
- Lehet. De az nem is lenne igazi élet.

                                                 (Edward és Bella)

  -Még valami, - mondta lassan Edward. - Én is harcolni fogok érte. Csak, hogy tudd. Semmit nem veszek készpénznek, és kétszer olyan keményen fogok harcolni, mint te.
-Rendben, - dörmögte Jacob. -Nincs semmi vicces abban, ha legyőzöl valakit, aki utána megbüntet.
- Ő az enyém, - Edward halk hangja hirtelen komorrá vált, nem volt olyan higgadt, mint előtte. -Nem mondtam, hogy tisztességesen fogok harcolni.
-Ahogy én sem -válaszolta Jacob.  

                                                (Edward és Jacob)

Jasper, a vámpírok mit csinálnak egy legénybúcsúztatón? Ugye nem viszitek őt sztriptízbárba?

                                                         (Bella)

 Breaking dawn 

Mi lesz reggelire? Nulla negatív vagy AB pozitív  

                                                         (Jacob)

Tudod hogy lehet vízbe fojtani egy szőke nőt, Rosalie? Ragassz egy tükröt a medence aljára.    

                                                         (Jacob)

Le sem vettük a szemünket egymásról, bámultunk arra, ami nélkül egyikünk sem lenne képes élni: a másikra.

                                                          (Bella)

Alice, szörnyen kicsi vagy ahhoz, hogy ennyire idegesítő tudj lenni!        

                                                        (Edward)

Oldal: Idézetek
Twilight - © 2008 - 2025 - twilightfan-klub.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat